„Úgy rossz, ahogy van” – BKV-sok az új munkatörvénykönyvről
A közeljövőben újabb BKV-sztrájkot jelenthetnek be a közlekedési vállalat szakszervezetei, mert szerintük a Munka törvénykönyvének új tervezete még tárgyalási alapnak sem jó.
A közeljövőben újabb BKV-sztrájkot jelenthetnek be a közlekedési vállalat szakszervezetei, mert szerintük a Munka törvénykönyvének új tervezete még tárgyalási alapnak sem jó.
Egy munkáltató kétszer is meggondolja, felvegyen-e újabb dolgozót. A kormánynak egyesúlyoznia kell úgy, hogy se az anyákat ne riassza el a munkavállalástól, se a cégeket az ő alkalmazásuktól.
Kivégezheti a kormány a szakszervezeteket az új Munka törvénykönyvével: a tervezet gyakorlatilag az összes olyan jogosítványukat elveszi, amelyek működésüket és tagjaik érdekképviseletét lehetővé tették. Helyettük az üzemi tanácsok képviselik majd a dolgozókat; ezek előnye kormány szempontjából, hogy természetüknél fogva széttagoltak és kötelezően semlegesek, nincs például sztrájkjoguk sem. Ahogy a kormány fogalmaz: a "bizalomteljes együttműködés" eszközei.
A jelenlegi szabályok szerint a munkáltatói felmondást indokolni kell, vita esetén pedig a „felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania”.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az új Munka törvénykönyvben olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja. Lázár János az MTI megkeresésére hétfőn úgy nyilatkozott: ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni. A kormánypárt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által közzétett dokumentumot munkaanyagnak tekinti.
Az LMP szerint a Munka törvénykönyvének pénteken napvilágot látott tervezett módosítása a „kizsákmányolás törvénykönyvének tervezete”.
A júliustól december 31-ig terjedő időszak kormányzati munkaterve alapján a legtöbb munka a törvény-előkészítésben a fejlesztési, a nemzetgazdasági és a közigazgatási tárcára vár.
Az első hírekkel szemben a Parlament által július 4-én elfogadott munkaügyi salátatörvény közel sem minden szabálya tartalmaz a munkavállalók számára hátrányos elemeket. Így például a szabadságolás és a próbaidő tekintetében – a dolgozók szempontjából - nem a legrosszabb verziók kerültek a törvénybe, viszont a rugalmasabb szabályok a befektetők számára vonzóbbá tehetik az országot.
A Munka Törvénykönyve módosításáról, a korengedményes, korkedvezményes nyugdíjról, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról egyeztetett öt szakszervezet és a kormány delegációja hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
Széleskörű konzultációt hirdet a Munka törvénykönyvéről a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ), a beérkezett írásos javaslatokat rendszerezve eljuttatja a döntéshozókhoz - közölte a munkavállalói érdekképviselet.
Jónak tartja a munkatörvénykönyv tervezetét a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke.
A Fidesz országgyűlési frakciója a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaanyagának tekinti a munka törvénykönyve módosításának tervezetét, és ha szükségesnek tartja, változtatásokat kezdeményez azon - mondta Kara Ákos képviselő kedden sajtótájékoztatón.
Biztosan változni fog a Munka törvénykönyvének tervezete, amelyet múlt pénteken hoztak nyilvánosságra. A minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott változatával szemben a kormány mégis bevezetné a védett kort, így nem lehetne 55 éves kor felett kirúgni a dolgozókat.
Az MSZP szerint az eddiginél is kiszolgáltatottabbá teszi a munkavállalókat a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása.
Több eset utal arra, hogy csekély esélye van a munkavállalóknak a sztrájkra akkor, ha legalább elégséges szolgáltatást kellene nyújtaniuk. Ennek mértékében ugyanis az ellenérdekű felek képtelenek megállapodni, s nem viszik előre az egyeztetést a bíróságok sem.
Könnyebben lehet kirúgni a dolgozót, kisebb lehet a végkielégítés mértéke és kevesebb szabadság járhat a jövőben – többek között ezt tartalmazza az új Munka törvénykönyvének tervezete, amelyet a kormány pénteken hozott nyilvánosságra. Nem lesz viszont hat hónapos próbaidő. A változások a munkaadóknak kedveznek, a már státuszban lévő dolgozóknak rosszabb lesz, de élénkülhet a munkaerőpiac.
Az MSZP közleményben reagált és elutasítja a Munka törvénykönyvével kapcsolatosan kiszivárgott híreket. Kifogásolják, hogy a Fidesz azt a még meglévő családvédelmi jogot akarja megváltoztatni, miszerint a munkáltató csak rendkívüli felmondással szüntetheti meg a munkaviszonyukat egyebek között a táppénzen lévőknek, a várandósoknak, a lombikbébiprogramban résztvevőknek, a gyesen, gyeden lévőknek, valamint azoknak a dolgozóknak, akiknek legkisebb gyermeke még nem érte el a hároméves kort.
Nem várják meg a szeptembert, már augusztus 20-a után demonstrálni akarnak a Munka törvénykönyvének tervezete ellen a szakszervezetek - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a Klubrádió reggeli műsorában.
A LIGA szerint elfogadhatatlan az új Munka törvénykönyvének tervezete, mert az jelenlegi formájában nagyon megnehezítené a munkavállalók helyzetét. A tervezet jelentősen csorbítaná a munkavállalói jogokat, a szakszervezetek működési feltételeit pedig olyan mértékben szigorítaná, hogy nagyon kevés lehetőség kínálkozna a munkavállalói jogok feljavítására a kollektív szerződésekben - közölte szerdán a munkavállalói érdekképviselet.
Ma reggel 8 órakor megkezdődött a kormány és öt szakszervezet között az egyeztetés a Munka törvénykönyve módosításáról, illetve a nyugdíjrendszer, valamint a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról.